1. rész. 1. fejezet

-Ez a rengeteg doboz rám vár?
- Segítek felvinni őket.
És megkezdődött a dobozcipelés művészete. Most költöztünk vissza Rosewoodba a családommal. Alison halála után nem bírtunk ebben a városban maradni. Elköltöztünk egy teljesen másik településre, messze innen.  Azóta egy év telt el. Sokat gondolkoztunk, de hosszas ötletelés után úgy döntöttünk, hogy visszaköltözünk. Nem mondom, hogy már nem érzem Ali hiányát, de nem kapok sírógörcsöt ha rá gondolok.  A barátaim meg már iszonyatosan hiányoztak, bár megbeszéltük, hogy nem fogjuk tartani azt a szoros kapcsolatot. Ez közös döntés volt. Meg persze az öcsémnek is hiányoztak a régi barátai.Az elmúlt egy évben is szerzett haverokat, de ők nem olyanok voltak. A szüleim vágytak a régi helyekre, a régi munkahelyre, a régi munkatársakra. Talán nekik volt a legnagyobb szükségük a visszaköltözésre. De mondjuk ki, miattam mentünk el innen. Elvégre Ali az én barátnőm volt, és az én szívembe fúrta a legnagyobb lyukat.
Akkoriban nehéz volt elköltözni innen, viszont most hazaköltözni nehéz.
Miután az öcsémmel felvittük az összes cuccot a szobámba, magamra hagyott. Elkezdtem pakolni. Pontosabban szerettem volna elkezdeni pakolni. Kinyitottam az első dobozt, és kivettem belőle a legfelső tárgyat. Egy kép... Egy kép, öt rosewoodi jóbarátról. Emlékek törtek fel bennem. Éreztem, hogy nem fog menni ez a kipakolás.
-Ahjj-Sóhajtottam , és leültem az ágyra.
Sokáig néztem a képet, majd  egy könnycsepp gördült végig az  arcomon.
Aztán hirtelen felkaptam a fejem, amikor a szobaajtóm lassan,mégis nagy nyikorgással kinyitódott.
- Jól vagy, kicsim?-Kérdezte anya. - Tudom, hogy nehéz. Mindannyiunknak. De így volt helyes.
-Igen, nagyon nehéz.
Majd anya leült mellém.
-De hidd el, idővel jobb lesz. Ennyi idősen, még nem csoda, hogy megvisel, ráadásul most vesztetted el a legjobb barátnődet.                                                                                                                              Lehajtottam a fejem. A könnycseppekkel küzdöttem. A sírás határán álltam , amikor apa megelőzte a sírást.                                                                                                                                                  -Aria! Elvinnéd az öcsédet eddzésre? Anyáddal vendégségbe kell mennünk.
- Rohanok!
Leraktam a képet az ágyra. majd becsuktam a doboz tetejét. Felkaptam a bőrdzsekimet, majd leszaladtam a csigalépcsőn. Elvettem az asztalról a kocsikulcsot, és már nyitottam is az ajtót.
-Mehetünk, öcsi? -Kérdeztem gúnyosan. Nem voltam boldog, hogy el kell vinnem, de örültem, hogy egy kicsit kiszellőztetem a fejem, és nem fog kísérteni a "pakolás szelleme" El is döntöttem, hogy miután elfuvaroztam az öcsémmel a belvárosba, nem hazafelé veszem az irányt.
Mike nem mondott semmit,csak  követett a kocsi felé.
-Jól vagy? -Kérdeztem tőle. Nem is tudom miért. Talán saját magamból kiindulva.
-Persze. Elvégre nem az én barátnőm halt meg ebben a városban.-Mondta, mintha ez egyértelmű válasz lenne számáról.
-Ez nem volt szép tőled.
- Ez az igazság. Sajnállak.
-Köszi, de nem kell. -Mondtam, miközben odaértünk, és leparkoltam a sportcsarnok bejárata előtt. - Hányra jöjjek érted?
- Két óra múlva legyél itt. És hozz valami gyorskaját.
Tehát már tudtam is,hogy hova megyek. Egy közeli gyorsétterem felé vettem az irányt. Bár régen jártam Rosewoodban, még mindig jól tájékozódok itt. Leültem egy fekete, elég koszos, szakadt felületű székre.  Egy év leforgása alatt kissé lepukkant ez az étterem . Mondhatnám, tökre ment.  De mégis voltak rajtam kívül egy páran.                                                                                                  -Mit parancsol?
-Egy koktél lesz.
Elém tolták a barackos koktélt. Miközben kortyolgattam, az étterem díszítését pásztáztam. Pár poszter a falon rocksztárokról,egy kissé rozsdás csillár a plafonon, és egy roskadozó színpad az étterem másik végében. Miközben ezen gondolkoztam, megcsörrent a telefonom. De nem tudtam felvenni, mert az titokzatos illető nagyon hamar lerakta. Úgy gondoltam nem hívom vissza. Semmi kedvem nem volt a külvilághoz.
- Jó ez a szám, nem de? - Kérdezte  mellettem ülő jóképű húszas éveit járó fiú, miközben a telefonomra mutatott. Gondolom a csengőhangomra gondolt.
-Igen, a kedvencem.
-Komolyan? Nekem is! - mondta már már hatalmas vigyorral a képén .-Ezra Fitz- Mutatkozott be.
-Aria Montgomery.-
-Aria.. Kedves lánynak tűnsz.. -Mosolygott.
-Igen, te is annak tűnsz..-suttogtam alig halhatóan, miközben felé közeledtem.
Aztán hirtelen nekem esett. Ajkait az ajkaimhoz érintette. Gyengéd volt. Szeretetteli. Nagyon élveztem. Aztán hirtelen felkapott és engem már nem érdekelt semmi. Csak Ő.  Egy mosdóban voltunk. Az étterem illemhelyiségében. De nagyon élveztem ami ott történt.
Aztán hirtelen elhúzódott.
-Nagyon....megfogtál.
-Te is engem...-súgtam a fülébe.
Aztán a  keze lecsúszott a derekamról. Lerakott, és kiment. Újra leült a székre. Én pedig mellé ültem.
-Egy hambit kérnék marhahússal, hagymával, és csípős szósszal.-mondtam a felszolgálónőnek.
Öt perc múlva meg is kaptam a kívánt ételt.- Most  mennem kell !-Mondtam a pasasnak.
Ő szó nélkül felém nyújtott egy cetlit, rajta a telefonszámával.  Elfogadtam. Fogalmam sincs mi ütött belém. Élveztem az elmúlt két óra leforgását.
Elmentem Mikeért. Útközben a történteken gondolkodtam? Kell ez nekem? Hát, úgy látszik igen. Mike beült a kocsiba, én meg a kezébe nyomtam a hambit.
Délután folytattam a kipakolást. Nagyon nehéz volt, de megtettem. A szobámnak lakott szoba kinézete lett, és én eközben csak pár könnycseppet ejtettem. Egy régi képet raktam csak ki, a komódomra.
Miután a pakolást befejeztem, lementem vacsizni. Végig Ezrán járt az eszem. Fel akartam hívni, de mégis alig mertem.
-Köszönöm a  vacsit, nagyon fincsi volt, de most fel kell mennem befejezni pár dolgot!-Mondtam a szüleimnek.
-Nagyon hamar megvacsoráztál.-Mondták, majd leintettek.-Menj  csak!
Fent leültem, elővettem a telefonom, és felhívtam a cetlin szereplő számot.
-Szia..-Bátorkodtam beleszólni a telefonba.
-Heló! Mi újság? Remélem te is élvezted ami délután történt!
-Ó, teljes mértékben.-Mosolyodtam el, bár ő ezt nem láthatta.
-Mit szólnál egy találkozóhoz  egy elegáns étterembe?-Kérdezte.
-Szuper lenne.
-Holnap este hétre érted megyek.Jó éjszakát, Aria...-Mondta,a nevemet szinte suttogva.
-Oké, jó éjt.
Majd letettem. Hát, ezen is túl vagyok, és még jól is sikerült. Holnap este találkozunk..Biztosan nagyon jó lesz az első randi Ezra Fitzel.
Nagyon sokáig gondolkoztam, forgolódtam az ágyban. Elképzeltem a randinkat is. Egyszerűen nem tudtam aludni. Lementem, és ittam egy pohár vizet. Aztán elmajszoltam egy mandulás Boci csokit. Tudom, éjszaka nem kéne csokit ennem, de most muszáj  volt. Ezután annyira tele voltam, hogy alig bírtam levegőt venni. Majd amikor ez az érzés csillapodott, végre elaludtam.

Másnap reggel már nagyon korán keltem, ami miatt kissé karikás volt a szemem, Fél óráig próbáltam a minőségi korrektorommal eltakarni a sötét, ráncos karikákat, de nem nagy sikerrel jártam. Egy erős bordó rúzst kentem fel, szempillaspirállal, és enyhe púderral, amit egy ki pirosítóval fűszereztem.  Egy sötét farmert vettem fel, egy bézs színű blúzzal,és egy fehér sállal . Reggeli után felkaptam a kabátomat, és a bakancsot, majd a vállamra vettem a táskámat, kezembe a kocsikulcsot és elindultam.
Nagyon korán értem a suli elé, így leültem egy padra. A telefonom eközben pittyogott, így elővettem, és megnéztem a bejövő üzeneteket.
Anya: Otthon lesz a meleg ebéd, majd egyél. Puszi
Igen, ezt ki sem bírta volna anya, ha nem küldi el.
-Aria! Ti mikor jöttetek haza?- Kérdezte Emily, rég nem látott barátnőm.
-Szia, Em! Tegnap.
-És miért ne szóltál? Fel sem hívtál, még egy üzenetet sem hagytál.
-Hát, én úgy emlékszek, hogy nem fogjuk ezek után tartani a kapcsolatot.
-Igen, sajnálom.
-Ne sajnálkozz,minden rendben van.-Pattantam fel.- Mennyünk.
Bent alaposan megnéztem mindent. Semmi sem változott az elmúlt egy év alatt. A régi csempe, a poros csillárok, a roskadozó szekrények, és a repedezett falak. Feltört bennem egy kis nosztalgia.
A teremben elfoglaltuk a helyünket, majd láttam a másik két barátnőm érkezését is. Hanna amióta Alison meghalt, népszerűbb lett mint valaha. Mindig magasan hordta az orrát, a fiúk, és a gyengébb idegzetű lányok féltek tőle. Kötelező volt felé tiszteletet sugározni, ám ők ezt nem kapták vissza.
-Az elmúlt egy évben nagyon sok minden változott. Mona népszerű lett, ő Hanna utánfutója. Még a mosdóba is együtt járnak. Olyan mint egy pióca, Hanna meg élvezi szerintem, hogy van kit csicskáztatni.- Mesélte Emily, mert látta, hogy Hannát és Monát pásztázom a tekintetemmel.
-Mona?
Hát igen, Mona volt a leglúzerebb csaj a suliban. Mindenki piszkálta, cikizte. Akkora volt, mint egy elefánt. A nagy kampa fogával, szemölcseivel, és a pápaszemével nem keltett nagy érdeklődést a fiúk körében.  De mint látszik, ez megváltozott. Mona kontaktlencsét hord, az arca vastagon le van vakolva, a fogát pedig helyrerakatta. Mindennek tetejében lefogyott. Most Hannával legjobb barátnők. Hogy el ne felejtsem, megemlítem, hogy Hanna sem volt azért egy nádszál, de megtette a mit tudott, és nagyon szépen lefogyott.
Spencer  mindig  okos és ügyes volt. És ez a megjelenésén is látszott. Nem , nem volt beképzelt és szemüveges. Nem erről van szó, csak egyszerűen olyan magabiztosan lépked, amilyet még ezelőtt nem láttam. Ali mindig szívta a vérét. Nem nagyon fértek meg ketten egy szobában. Mellette nem lehetett olyan magabiztos. Ali okos is volt, és szép is. Viszont ezt tudta is. Átvette felettünk az irányítást.  Mi nélküle felbomlottunk.
-Heló! -Köszöntek mind a ketten, de nem kérdeztek semmit.
-Sziasztok!-Biccentettem.
Az első óra irodalom volt.  Kipakoltunk, majd elvoltunk még egy ideig. Egyáltalán nem látszott, hogy becsengettek, mert mindenki ugyanúgy zsongott. És akkor belépett az új irodalomtanár...
Hirtelen köpni nyelni nem tudtam. Magas, barna haja apró hullámokban lóg a kék, elbűvölő szeme előtt..  Az ajka.. Hát az ajka.. Na, az prímán csókol.
-Sziasztok! Mától én vagyok az új irodalomtanár, Ezra Fitz!-Mondta a jegyzeteit bújva. Majd hirtelen felnézett, és körbenézett a társaságon.  Majd megakadt a szeme rajtam. Az arcán átvette a helyét az ámulat, és kicsúszott a kezéből az irányítás. Minden diák minket nézett, ami kissé zavaró volt.  De aztán a pillanatnak a férfi hangja vetett véget:
-Nyissátok ki a könyvet a 23. oldalon!
Az irodalomóra szörnyen lassan telt. Ezra folyton rám pillantgatott. Nem tudtam a tekintetéből leolvasni, hogy mit érzett. olt az arcán egy kis öröm, egy kis félelem, egy kis megdöbbenés, de tele volt titokzatossággal. De az biztos, hogy én féltem. Féltem, hogy mi lesz velünk ezután.Így óra után, amikor már mindenki kiment, odamentem a tanári aztalhoz.
-Hidd el, minden rendben lesz-Szorítottam meg az az érdes, de mégis nyugtató tapintású kezet, mit tegnap este még a derekamon érezhettem.
-Ezt így.. Aria! Ezt így nem folytathatjuk!
És kiment. Alig tudtam elhinni. Kiment, és elsétált. Meg voltam sértve. Igen, megsértett.-Ilyen gondolatokkal ültem végig az  elkövetkezendő órákat .  Pedig tudtam, hogy igaza van, hogy ezt így nm folytathatjuk. De mégis igazságtalanságnak gondoltam ezt az egészet. 
Hazafelé menet sms-em jött.
-Pitypity..
-Ohh, a telefonom..- Motyogtam magamban, miközben a táskámban kutakodtam félkézzel. A másikkal ugyebár vezetni próbáltam. Aztán hagytam a telefonomat. Tíz perccel később leparkoltam, és kivettem a táskámból. Elolvastam az üzenetet, majd teljesen ledöbbentem. Fogalmam sem volt, hogy mit gondoljak.. Kinek szóljak? Mit csináljak? Ki lehet A? Szóljak egyáltalán valakinek?
Az üzenetben ez állt:
Lehet, hogy Ezra Fitz  más diáklányokkal is kavar. Tudod, sok tanár csinálja ezt. Kérdezd csak az apádat!
-AA szüleim egy egyetemen tanítottak, amíg itt laktunk, és most újra oda fognak visszamenni. Apa nem büszke rá, de mielőtt elköltöztünk, az egyik diákjával kavart. És sajnos nem egyszeri alkalom volt. Anya nem tudja. Én kaptam rajta apát egy csókon, és úgy döntöttem, anyának nem mondom el, mindenkinek jobb lesz úgy. Erről a dologról csak én és apa tudunk. Vagyis.. ha jobban belegondolok...Alisonnak kotyogtam el.
De ez az üzenet....                                                                                                                                       Nem  tudtam mit tegyek,így egyszerűen úgy döntöttem, hogy semmit sem teszek. Felmentem a szobámba, lefeküdtem, és bekapcsoltam a tévét.
Majd újabb sms-em jött. De ezúttal nem A-tól. Emily írt, hogy szeretne velem beszélni, itt van a ház előtt.
-Szia, Em! -Köszöntem, amikor kimentem a kapuhoz!  -Gyere csak be!-Emilyvel bementünk a nappaliba, és leültünk a kanapéra.
-Figyu, ugye nincs senki itthon? Elég fontos dolgot szeretnék mondani.-Mondta a barátnőm.
-Em, megijesztesz. Csak Mike van itthon, de ő fent van a szobájában.
-Valaki levelet hagyott a szekrényembe...
-Egy bizonyos A?-Kérdeztem félve
-Igen, neked is?-Kérdezte , mire én bólintottam.
-Gondolod , hogy ő lehetett? -Tettem fel a rettegett kérdést, Alisonra célozva.
-Csak ő tudhatta..
-Mégis mit?
-Öhm..-Jött zavarba
-Személyes?
-Igen.-Sütötte le a szemét.
-Gondolod, hogy visszajött? .Kérdeztem.
-De hát Ali meghalt!
-Em! Szerintem csak játszik velünk!
-Miért tenné ezt? Már több mint egy éve...-Mondta tökre jogosan.
-Hát, nem is tudom...
-Mondjuk el valakinek?
-Hát, szerintem nem kéne.
Nem szólt semmit.
-Még nem tudunk semmi biztosat!-Mondtam ki a végső szót, és így már Em is egyetértett.
Beszélgettünk..Beszélgettünk órák hosszat. Alisonról, rólunk, mindenről... Egy év eseményeit beszéltük meg pár óra alatt.
-Ez meg mi?-Kapta fel a fejét Emily?
-Miről beszélsz?
-Hát nem hallod?-Akkor már én is hallottam. Szirénázás. Nagyon erős szirénázás.
Egyszerre pattantunk fel, és mentünk a hang irányába, ami Aliék háza elé vezetett, bár ott már mások laktak.
-Lányok! -Kiáltottam, amikor megláttam Hannát és Spencert, akik már ott álltak a mentő-, és a rendőrautók mögött.
-Istenem!-Mondta sírva Spencer
-Mondjátok már mi történt!
-Megtalálták Ali holttestét! -Zokogott Hanna is.
Hirtelen elállt a lélegzetem. Ali egy éve eltűnt. Tudat alatt mindannyian tudtuk, hogy meghalt, de nem mondtuk ki. Mégis ez most nagyon rosszul érintett minket.
Ott álltunk, és sírtunk. Borzalmas. Végignéztük, ahogy a letakart  holttestet berakják a hullaszállítóba. Végignéztünk mindent. A zsaruk azt mondták, Alison megfulladt. Nagy esély van rá, hogy megfojtották. Egy kicsit visszagondoltunk. Talán ha nem iszunk nem történik meg..Talán megtörténik. Talán ha Alison nem tud olyan sok mindent, nem történik meg...Talán megtörténik. Nem tudjuk, mi van ha.. És már soha nem fogjuk megtudni.

Egy héttel később, Ali temetésére együtt mentünk. Az elmúlt egy hétben nem sok minden történt. A zsaruk nem jutottak előre Ali gyilkosának lenyomozásában, mi közelebb kerültünk egymáshoz, minden délután együtt voltunk. Csak ültünk, és beszélgettünk.  Felidéztük a szép emlékeket. És most összegyűltünk, hogy eltemessük-jaj de szörnyű ezt kimondani-meggyilkolt barátnőnket.                 Ma  furcsa dolog derült ki. Mindenki kapott üzenetet A-tól.  De a tartalmukat nem beszéltük meg. Személyes ügyek, amiket csak Ali tudott. Mert  Ali mindent tudott.  A temetés mindenkit megrázott. Kézenfogva hagytuk el a ravatalozót. 
-Hé, lányok! Ki fogom deríteni, ki áll a gyilkosság hátterében, de ebben nektek is segíteni kell.Újabb kihallgatásokban fogtok részt venni.-Mondta Philip biztosúr
-De hát már kihallgatott minket Ali eltűnése után!-Ellenkezett Hanna
-Az akkor volt, amikor még egy eltűnés után nyomoztunk. Ez már egy gyilkosság.
Csak néztünk. Gyilkosság.Ez a szó lesokkolt minket. A biztosúr látta a megdöbbenésünket, és otthagyott minket.
-Zzzz, pitypity, csingcsing, zzzz
Négy telefon, négy sms..
Féltünk. Vajon A? Vajon csak véletlenszerűen jött egyszerre mindenkinek sms-e? Vajon van mitől félnünk?                                                                                                                                        Felnyitottuk a telefonunkat, és egyszerre olvastuk fel az üzenetet:
Még itt vagyok, ribancok! És mindent tudok..
-A

Prológus-kezdet

  Ma miden megváltozott az életemben. Legalábbis nagyon sok minden. És ehhez nem kellett rengeteg dolog, vagy hibák halomszámra, nem!  Jó igen, bevallom, berúgtunk kicsit. Vagy csak becsiccsentettünk. Teljesen mindegy. Megtörtént...

  Augusztus 31. Péntek. Egy sorsdöntő nap. A nyári szünet utolsó hete csendesen telt. Nem hallottam a barátnőim felől egy árva szót sem. Mindenki az iskolára készült már. Mi, Alison,  Emily, Hanna, Spencer, és én alig egy éve ismertük egymást, de nagyon jóban voltunk.  Szinte minden nap találkoztunk.

Majd csütörtökön kaptam egy sms-t Spencertől.  S.O.S.

Elsétáltam a házukhoz, de az ajtó be volt zárva. Sokáig feszegettem, de nem nyílt ki. Csengettem, de nem nyitott ajtót senki. Majd hideg kezek érintését éreztem a vállamon

-ÁÁÁÁ! - Sikoltottam torkom szakadtából.

- Nyugi már, te kis butus, csak én vagyok az- Mondta egy ismerős hang, Alison. Ott álltak mind a négyen. - Nincs semmi baj. Elmegyünk egy kicsit bulizni, benne vagy?

- Igazából anyáék nem nagyon díjaznák. Hétfőn suli

- Aj, ne már. Ezért kell egy kicsit kikapcsolódni.

Megfogtak és elvonszoltak. Igazából nem is bántam. Tényleg jól jön majd most egy kicsit, hogy kirúgunk a hámból.

Egy közeli kocsmába mentünk. 

- Hellóka! Ötöt kérnék a szokásosból- Mondta Alison, miközben ott tekerte magát a nagyon helyes pultos fiúnak.

Miután megkaptuk a kért italokat táncoltunk egy kicsit.

- Hé, csajok! Eléggé fáj a fejem! Már nem bírom a tömeget, és szédelgek is! - próbálta túlkiabálni a hangzavart Hanna

- Tényleg menni kéne- Helyeselt Spencer

- Ó lányok, olyan kis bugyuták vagytok! Egy ilyen helyet nem szabad napkelte előtt elhagyni!- felelte a szokásos hangsúllyal Alison.

- Ali!- Parancsolt rá Spencer.

Ők sokszor veszekedtek. Spencer volt az egyetlen, aki, szembe mert szállni Alison akaratával. Ő volt a diktátor mindannyiunk közül. Mindig az ő akarata érvényesült mindenben.

- Ahj- Sóhajtott, majd előretört a tömegen.

Miután kijutottunk hívtunk egy taxist, aki jó pénzért hazafuvarozott minket, Aliék háza elé. Majd a kertben megtorpant.

- Hazarángattatok, de a bulinak nincs vége. Itt folytatódhat, viszont a szüleim alszanak. És ezt a kiruccanást nem tudhatják  meg. Biztos, hogy nektek is van kedvetek még bulizni egy kicsit, meg amúgy is, öt alvóhely nincs nálunk, haza meg nem találtok ebben a sötétben.- Kicsinyített le minket Ali, a maga módján

- Csak semmi hangzavar! - nevettem fel. Akkor már eléggé "jól éreztem magam”. Örültem, hogy a parti itthon is tovább folytatódik.

   Viszont volt, aki nem örült annyira. Spencer arcán az undor vette át a helyét, Hannáén pedig minden bizonnyal a fáradtság.

Emily nem szólt semmit, de láttam, hogy eléggé élvezi a kialakult helyzetet.

Bementünk a DiLaurentis család kamrájába. Leültünk a régi, poros, kissé már szakadt kanapéra. Beszélgettünk kicsit, majd Alison felállt, és hátrasétált a dobozokhoz. Kinyitott egyet, majd sokáig csak nézett.

- Mit kértek csajok?

- Mindegy. Hozz valami erőset- Mondat Emily, és mindannyian egyetértettünk.

Ali egy vodkanaranccsal teli üveget vett ki az egyik dobozból. Nem a legerősebb, de megfelel. Majd egy másik, kisebb tárolónak a tetejét nyitotta ki ahonnan öt üvegpoharat húzott elő. Hanna segítségével szétöntötték. Majd még egyszer, és még egyszer. Az egész üveggel megittuk.

Majd úgy döntöttünk, ebből elég.

- Hé, csajszik! Meséljetek valami nagyon izgit!

- Ali! Nincs semmi, amit mesélhetnénk. Mindent tudsz!- Mondtam.

- Na, tudom, hogy nem mondtatok el mindent. Tudjátok, minket a titkok tartanak össze.

Meséltünk neki, és meséltünk. Egyre csak meséltünk. Majd mindent elmondtunk, a legapróbb részéletekig.

- Úgy érzem, mindjárt elalszok. Nektek is ezt kéne tenni- Állapította meg Spencer.

Valaki a földön, valaki a kanapén, valaki pedig a rég nem használt ágyon helyezkedett el. Bekuckóztunk, és elszenderedtünk.

   Majd kora reggel keltem fel. Mellettem Hanna, és Emily. Hanna, és Emily. Alison és Spencer nem volt a helyén. Felkeltettem a barátnőimet.  Kicsit meg voltam ijedve. Felálltam és körülnéztem.

- Itt nincsenek- Mondtam- De akkor vajon hol vannak?

- Fogalmam sincs- sóhajtott Emily félelemmel a hangjában.

Kisétáltam a kamra ajtaján. A helyiség előtt nem volt senki.

- Ali! - kiáltottam. Addigra már a másik két lány  is a hátam mögött volt.  Éreztem, hogy félnek. Még a levegőt is máshogy vették.

- Eltűnt. - Hallottam egy hangot a távolból. Spencer volt az.

- Tessék? - kérdeztem félve. Pontosabban nem is félve, hanem megdöbbenve. Még nem féltem.

- Felkeltem és nem volt a helyén. Majd elmentem megkeresni. Mindenhol jártam már. És egyszer csak… felsikoltott a távolból!  Tudom, hogy az ő hangja volt! Bárikor felismerném..